Van egy kövér ismerősöd, akinek szeretnél segíteni, hogy leküzdhesse a túlsúlyát. Íme az érem másik oldala: megmutatom, milyen segítség mikor működik, és mikor vall kudarcot. Drukkolok, hogy sikerrel járj!

Meggyőződésem, hogy az emberek többségében megvan a szándék, hogy ha látják, hogy valaki küszködik, harcol valamivel, ami nekik nem kihívás, vagy nem akkora, segítsenek az illetőnek. Főleg, ha családtagról, barátról, szeretőről van szó. Születésemtől kövér vagyok, és ez idő alatt mindenki, aki kicsit is fontossá vált számomra, próbált segíteni nekem a saját démonjaim leküzdésében. Hálás vagyok érte, és bár a legtöbb tanács félrement, sokszor bántott, azt tudtam, mindezek nem ellenem, hanem értem hangzottak el. Nehéz helyre tenni ezt fejben: azok akarják nekem a legjobbat, akik akaratukon kívül bántanak.

Jó pár évembe telt, hogy ezt a logikai-érzelmi ellentmondást feloldjam, és helyén kezeljen az ismerősök segítő szándékát. Az alábbiakban összegyűjtöttem, mire érdemes figyelmed, ha te is ismersz olyan kövér embert, akinek szeretnél segíteni változtatni az életén – mert ameddig a kövér ismerős még nem képes ezt az ellentmondást magában feloldani, nem is tud fejlődni.

„Nekem az vált be, hogy…”

Hacsak nem vagy te is krónikus evészavaros, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy hasonló módszer fog segíteni a kövér ismerősödnek, mint neked. Így hát hiába a sarki fitneszterem-bérlet (pre- és posztcovid időkben), a kefíres narancsdiéta, a szexi S-es méretű motivációs miniruha, a fejben is kövér embernek nem lesz elég, hogy változtatni tudjon.

Az jó, ha a saját tapasztalataidat megosztod, de ne jelentkezz önkéntes példának, mert ettől kövérként még jobban elbizonytalanítasz minket, hogy ha neked ennyi elég volt, nekünk miért nem? Ha a te módszered nekem kudarccal végződik, hogy nézek majd a szemedbe?

Ehelyett érdemes arról beszélgetnetek, hogy téged mi vett rá, lelkiekben hogyan készültél fel a sikeres módszeredre, fejben min változtattál, milyen segítséget kértél vagy kaptál hozzá? 

„Azt olvastam, hogy…”

Hidd el, már önmagában megindító, ha a kövér ismerősöd problémájának utána olvasol, ez kapásból több, mint egyszerű segítő szándék! De – a fentiek szerint – nem érdemes egy konkrét példát állítani az ismerős elé, főleg, ha a példaképet nem ismered behatóan. Ha olvastál valami hasznosat, és tényleg érdekeset – mint mondjuk ezt a blogot :D –, akkor a konklúziókhoz kapcsolódó kérdéseket tegyél fel. Pl. Azon gondolkodtam, hogy nekem az étel X szerepet tölt be az életemben, neked viszont lehet Y-t. Szeretném tudni, hogy így van-e, és ha igen, megérteni, hogyan működik ez nálad? Ha van kedved elmagyarázni, szívesen meghallgatlak!

Fontos, hogy akkor vágj bele ebbe a beszélgetésbe, ha érzed a nyitottságot a másik félben. Amennyiben ő még nem képes beszélni a problémájáról, nem alkalmas arra, hogy boncolgassa, gondolkozzon, megoldást keressen, és segítséget kérjen, csak elijeszted.

„Én nem tudok ennél többet tenni érted!”

Napirendet készítesz neki, rendelsz egészséges, pl. SmartFood ételt, amelyben grammra pontosan ki van számolva, milyen tápanyagból mennyi kerüljön a tányérjába, beregisztrálod online edzésprogramokba, rágod a fülét a terápiával, mégsem képes változtatni! Ez kétszeresen ördögi kör, mindkettőtök számára.

Egyrészt, ha mindennemű felelősséget magadra veszel, minden döntést te hozol meg, és mindent, ami a megvalósításhoz szükséges, te intézel el, akkor a kövér ismerős nem lesz képes önmagához felelősséggel viszonyulni. Ugyanúgy nem szerzi vissza a kontrollt a saját szokásai és gondolatai felett. Ha mégis elindul a folyamat, de előbb-utóbb kudarcba fullad, a kapcsolatotokat is megpecsételi. A kudarc kettős lesz. A te részedről: nem képes miattad változni, és már nem is bírsz többet tenni, nem vagy sem elég fontos, sem elég erős. Ő pedig felismeri: nem csak a saját, a te életedet is tönkreteszi.

Bármennyire nehéz, az első lépés a változás felé az, hogy a kövér ismerősöd felismerje, mire van szüksége, fogalmazza meg, és utána ő kérjen segítséget. Te ebben az egyben nem tudsz neki segíteni.

„Csinálom veled!”

A legnagyobb önfeláldozás a részedről, egyértelmű. Ha nem is szégyellsz minket, akkor is rááldozod az időd, energiát és pénzed, hogy olyat egyél, amit nem kívánsz, ne tudj tisztességesen sportolni és a többi. Úgy gondolom, senki nem várhatja el tőled, hogy ennyire alkalmazkodj hozzá (legfeljebb, ha a saját, még tinédzser kor előtt álló gyermekedről van szó, ebben az esetben viszont nem a fogyasztása kell, hogy a célod legyen, hanem a lelki megerősítése, megértése és minél több, az ő szeretetnyelvének megfelelő figyelem és odaadás biztosítása). Kövérként kifejezetten ijesztő élmény, amikor sportos ismerőssel közösen „tornázunk”, amit én „tartok”, azaz próbálok a szokottnál is több erőfeszítést tenni, még jobban teljesíteni, miközben látom, hogy az én félhalálom alatt a másik izmai át sem melegszenek. Ez engem rombol, neki pedig lelkiekben fárasztó élmény, le is szoktam az ilyesmiről.

Hacsak nem kéri kifejezetten az illető, ne erőltesd a fogyókúrát, mint közös programot. Embere válogatja, hogy ki hogyan áll a kérdéshez, én pl. beleőrülnék, ha a barátaim azért nem csemegéznek finom tortaszeletet, mert én almára vagyok kárhoztatva (indokolatlanul nagyon nem szeretem az almát, fogalmam sincs, miért). Mások attól őrülnek meg, ha nekik nem jár ki a sütizéskor az a szelet torta. A lényeg, hogy beszéljetek róla, és kössetek kompromisszumot!

Mindent egybe vetve tudnod kell, hogy hatalmas dolog, ha segíteni akarsz annak, akinek meglátásod szerint szüksége van rá! Ezt ő is biztosan tiszteli, értékeli benned. Ahhoz viszont, hogy a támogatásod sikeres legyen, néha pont, hogy kevesebbet kell nyújtanod, és minél többet beszélni, kérdezni, megérteni a másikból.