Gyakorlatilag az életünk minden területén, így a testképünkről való gondolkodásban is átvette az uralmat a megszégyenítő vs. piedesztálra emelő kommunikációs táborok harca. Egy nő százötven kilósan is szexi, vagy hatvanegy kilósan már nem is számít nőnek. Tegyük helyre!

Fontos leszögezni, hogy bármilyen nézőpontból is csócsáljuk a testképeket övező, véget nem érő harc értelmetlenségét, minden esetben van reális alapja az álláspontoknak. A probléma a túlkapásokkal van, és azzal, hogy érdemi diskurzus nem zajlik az amúgy valóban fontos témákról.

Az elfogadás ill. vele nem törődés nem lehet egyenlő a propagálással!

Az egyik szélsőség szerint mindenki úgy tökéletes, ahogy van, úgy gyönyörű, kívánatos és teljes, ahogyan éppen a reggeli napsugár éri. Az álláspont alapja igen egyszerű: bármilyenek is legyünk, jogunk van ilyennek vagy olyannak lenni, ettől vagyunk egyediek, amúgy is sokféle szépség van.

Ez teljesen rendben volna: csak azért, mert valaki nem felel meg az amúgy folyamatosan alakuló szépségideálnak, nem kell megcsömörlenie belé. Nincs azzal baj, hogy egy-egy filmben kövér karakterek is megjelennek (mármint akkor, ha nem sztereotip gyalázásért vagy agymosó propagandaelemként vannak jelen). Azzal sincs gond, hogy a reklámokban is felbukkannak telt alkatú emberek, hogy nem rúgnak ki egy tévés műsorvezetőt, amiért felszaladt rá pár plusz kiló. Ezt lehet és érdemes is elengedni.

Ami viszont aggasztó, hogy ezt olykor-olykor az emberek arcába tolja a média, követeli, hogy fanfárokkal kísért üdvrivalgással fogadjuk. Nem, ez nem célravezető. Vannak munkák, szerepek, amire testes emberek is képesek, vannak, amikre nem, ezekről elfeledkezni egyszerű idiotizmus. Elég volna annyival letudni, hogy XY abban, amit csinál, jó-e, élvezi-e, és pont.

Megtaposni a földön fekvőt nem valami elegáns

A bodyshaming nem újkeletű dolog, a „Digi-dagi-daganat, kergeti a halakat…” rigmus nem 2021-es találmány. Eszerint a kövérség a főbűnök legfőbbike: amellett, hogy nem vonzó látvány egy testes ember, ő egymaga felel az egészségügy leamortizálásáért, az általános népbetegséggé váló lustaságért, akaratgyengesége megfertőzi a normális embereket.

Nézzünk szembe a ténnyel, mind mögött van némi igazság. Biológiailag belénk van kódolva, hogy azt lássuk vonzónak, akiben felfedezhetjük a sikeres utódnemzés és -felnevelés esélyét. Aki ettől jelentősen eltér külsőben, legyen szó nőről vagy férfiről, nem tartjuk elég kívánatosnak. A túlsúlynak számos egészségügyi kockázata is van, ezek tagadhatatlanok: magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbajok és a többi kialakulhatnak, ha hosszú távon fennáll az elhízás, amely szövődményeket aztán kezelni kell. A lustaság és akaratgyengeség nehezebb témák, erről már többször értekeztem, most csak a lényeget írom: van az a mennyiségű kudarc, amely leölheti az akaratunkat, tettvágyunkat és a kitartást.

Ami a probléma ezzel a gondolkodással, hogy sosem tudhatjuk, hogy az általunk frissiben megvetett kövér illető, miért is kövér. Pajzsmirigyproblémája van, pszichés traumája, esetleg elsúlyosbodó étkezési zavarral küzd? Vagy csak elkényelmesedett, esténként rendel két pizzát, és annyit eszik, hogy másnap, a következő rendelésig nem is éhes? Próbál ő egészségesebben élni, rendszeresen sportol, csak még nincs eredménye? Benne van a változás folyamatában, vagy lubickol a kövérségében? Bármi is a válasz, nem tudhatjuk. Sokszor bánthatunk meg olyanokat, akik önhibájukon kívül vannak olyan helyzetben, amiben.

Bízzuk az érintettekre, majd ők váltanak életmódot, ha akarnak!

Azt gondolom, mindkét álláspontnak van igazsága, azokat kéne csokorba gyűjteni, és hasznosítani 2021-ben. Bízzuk az érintettekre, hogy ők eldöntsék, hogyan érzik magukat a bőrükben, és bízzunk a felelősségérzetükben, hogy el tudják dönteni, az egészségükre veszélyes-e a túlsúlyuk.

Az eddigi tapasztalatom az, hogy ameddig nincs meg a valós motiváció, a mély meggyőződésből eredő szándék és hozzá a cselekvőképesség, bármit is teszünk mi kívülről, hatástalan lesz. Döntsön bárhogy is, ha nyomasztjuk, az nem segít, ha pedig támogatjuk abban, ami rá nézve igenis káros, akkor ugyanúgy ártunk. Kivételt ez alól a gyámságunk alatt állók, kisgyermekek vagy valamiért korlátozottan cselekvőképesek jelentenek értelemszerűen.

Ha valaki egészséges – vagy tesz azért, hogy egészségessé válhasson – és kiegyensúlyozott, akkor nincs mihez viszonyulnunk. Tekintsünk rá emberként, és pont.

Ha úgy látod, egy ismerősöd felismerte, hogy szüksége volna a segítségedre, de sok benned a kérdés, mit és hogyan érdemes mondanod, tenned, ajánlom a Hogyan segíthetek másnak lefogyni? című írásomat, ott sok év saját tapasztalatát gyűjtöttem össze.