Az életmódváltás népszerű kifejezés, napról napra üresedik ki a jelentése. Nem egyszerű fogalom, rengeteg összetevője van. A tettek szintjén nem megrekedve fontos, hogy fejben is leváltsd az addigi egészségtelen életedet konzerváló gondolataidat, szokásaidat, beidegződéseidet. Ehhez három új javaslatot hozok, amelyek nekem egyre többet segítenek.

Már hónapok óta életem ledurvább jojó-effektusában vagyok benne, 10 kiló olvad le rólam, és szalad vissza, egyre ritkább időközökkel. Bár két éve még hagytam volna a fenébe a dolgot, most örülök neki, mert mindig sikerül lefelé is mennie. Ezek szerint reális célokat fogalmaztam meg, és most, ha nem is nyílegyenes, de jó úton haladok. Az elmúlt hetekben elméleti szinten is igyekeztem felzárkózni a tetteim szintjéhez, a kettőt összecsiszolni. A lustaságom kiaknázását követően újabb önvizsgálatom zárult le, ennek olvashatjátok a megfontolásra érdemes három elemét.

A hősökkel együtt edzek!

A testmozgás mindig is a mumusom volt, kár volna tagadni. Itthonról dolgozva, sokat olvasva, rendben tartott lakásban élve alig mozdulnék meg egy átlagos napon – de már egyszerűen muszáj vagyok. Fáj a derekam, elgémberedik a lábam, ég a szemem, ez ellen tenni kell. Egyszerre azon kaptam magam, hogy újra tornázom, súlyzós edzéseket végzet (csak játéksúlyzókat képzelj el, tavaly decemberben hazavágtam a könyököm, azóta óvatosabb vagyok). Kényszer ide, hasznosság oda, önmagában nem köt le a dolog. Ennek ellensúlyozására összeraktam egy Spotify-listát, amely a kedvenc hőssorozataim openingjeit és ikonikus betétdalait tartalmazza több nyelven.

Egyből más a dolog fekvése: szinte látom magam mellett az árva srácokat (Narutot és Astat), hogy mindennemű tehetség és segítség nélkül küzdenek az álmaikért, az érzelmei és vágyai eltemetésére kárhozott tinit (Mobot), a megalkudni képtelen törtetőket (Ichigot, Yunot, Dekut és Bakugot). Ezután felmerül a kérdés: majd pont én, a kényelmes otthonomban ne lennék erre képes?

Legyen bármennyire röhejes, nekem bejött, és neked is javaslom megfontolásra. Az idegesítő warm-up listák helyett válogasd össze a kedvenc hőseid filmjeihez és sorozataihoz kapcsolódó zenéket, küzdjetek együtt a saját démonjaitokkal! Egyből másképp állsz hozzá te is, ha Peter Parkerrel, Supermannel, vagy akár a Stark fivérekkel kell tartanod a lépést.

Az alkotás új módjait fedezem fel

Mióta a SmartFood egészséges fogásait eszem, gyakorlatilag nem főzök – és azóta jöttem rá, hogy mennyire szeretek is főzni. Mániásan figyeltem minden lépésre, hogy az eredmény gusztusos, finom és bőséges legyen, igazi napi rítus volt az első mozdulattól a mosogatótálca szárazra törléséig. Az, hogy mennyire egészséges vagy kalóriaszegény az adott fogás, nem volt szempont, most már ez is lényeges kérdéssé vált, mert csak jobb később, mint soha, jól tudjuk. A felszabadult idő kapóra jön, de be kell látnom, az alkotás maga, amit az ételkreációk elkészítése jelentett, jobban hiányzik, mint képzeltem. Tudat alatt sokat jelentett, hogy létrehozok valamit, ami minden érzékszervvel élvezhető és esztétikus – és ezt az élményt pótolni kell.

Mivel amúgy is írónak készülök, a regényemen dolgozom, intenzívebben, mint bármikor, illetve egy másik blogot is újra beröffentettem, nagy terveim vannak annak a felfuttatására is.

Az életmódváltás ne menjen az örömforrásaid rovására: ne iktasd ki azt, ami boldoggá tesz, csak váltsd le!

Gondolat-újrastrukturálás Lukács Liza nyomán

Az előző módszer kétségtelenül annak eredménye, hogy vizsgálgatom magam, és minden alkalommal utánajárok, hogy biológiai vagy pszichológiai eredetű-e az éhségem. Nagy munka lesz, mire minden tipikus megjelenési formáját beazonosítom a pszichológiai éhségnek, de máris látom az eredményét ennek a gondolkodásnak.

Egy egyszerű példát említve: mindig is hajlamos voltam a halogatásra, mióta viszont tudom, hogy a halogatásból eredő lelkifurdalás miatt fokozódik az éhségem, figyelek arra, hogy a munkámmal ütemesen haladjak. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kreatív szakemberként, amikor az agyam helyén fűrészpor van, nem mindig egyszerű művelet.) Ehhez az kell, hogy minden, ami természetes körülöttem, folyamatosan megkérdőjelezzem, boncolgassam, hogy ugyan mi a manó az oka annak az amúgy káros evidenciának?

Neked sem árthat, ha felteszed magadnak a kérdést: azok a rituálék, amelyek a mindennapjaid rendszerét képezik, segítik az életmódváltásodat, vagy pont, hogy ellene dolgoznak?

Bill Gates vezetői hozzáállása az élet sok területén hasznos megközelítés lehet: „Mindig egy lusta embert választok ki egy nehéz munkára. Mert ő talál egy könnyű utat az elvégzésére.” Az életmódváltásnak is megvannak azon részei, amelyek lustaságunk kihasználásával könnyen szokássá alakíthatók, ezek közé tartozik a rendszeres vízivás, a napközbeni torna és a minőségi étkezés.

Én baromi lusta ember vagyok, ennek tudatában alakítottam át az életem pár szegletét, hogy a lustaság ne korlátozzon, hanem könnyítse a dolgomat. Nem, a gyökeres életmódváltáshoz ezek nem elengedőek, de segítenek párszor átlendülni a holtponton.

Mindennek megvan a helye az otthonomban: a tornának is!

Ehhez nyilván szükséges, hogy ne 25 nm-en lakjon az ember. Az otthonomban külön helye van a felszerelésnek, és elég egyetlen fotelt hátrébb tolni, hogy nekiállhassak a gyakorlatoknak. Kevés kényelmesebb van, mint felállni a puha párnák közül, kézbe venni egy pár kézi súlyzót és elkezdeni a mozdulatsort! Ha többet kéne vesződni, átrendezni a lakást, sokkal kevesebbszer lenne türelmem vagy kedvem nekiállni, ez nem is kérdés. 

Az innivaló jön velem!

Ízlés – esetemben hangulat – kérdése, hogy egy nagy kancsó teát vagy egy nagy üveg vizet teszek magam mellé, és hordozom, ahányszor más helyen, másba kezdek bele. (A korlátozások alatt ez javarészt kimerül abban, hogy egy szomszédos helyiségben pakolok vagy takarítok, a kanapétól az íróasztalig költözöm.) Hogy elég folyadékot igyak, reggel a napot fél liter vízzel kezdem, az estét, fogmosás után ugyanannyi megivásával zárom, így a napi 2-3 liter folyadék is elfogy. Sok pozitív hatását tapasztalom a mindennapok alatt: kevesebbet fáj a fejem, az éhségérzetem is mérséklődik, a bőröm puha ennek köszönhetően.

Az ételt futár hozza, nem én készítem el!

Nem vagyok egy matematikai zseni, sem egy türelembajnok, ezért a kalóriaszámlálás, mint az egyetlen, valóban hatékony fogyókúrázási módszer nekem kínszenvedés volt, bárhányszor belekezdtem. Még ha a számításokat el is végeztem, két hét alatt letargiába estem: minden falat ételt közvetett öngyilkosságnak fogtam fel, minden behabzsolt fogás után elmélyült az önmagam iránt érzett gyűlöletem. Leginkább az segít, hogy egy dietetikus szakértővel ezer szempont figyelembevételével összeállított SmartFoodtól érkező fogásokat eszem.

Sürgősség helyett a nem-akarom feladatokkal kezdem a napot!

A sürgős feladatok előbb-utóbb a körmömre égnek, a nem-akarom feladatok viszont – hacsak nem sürgősek – a végtelenbe, vagy még tovább tolódnak. Ezzel a módszerrel jobban be tudom osztani elsősorban a munkaidőmet, amely amúgy a napom hasznos eltöltésének legfontosabb alapköve. A nem-akarom feladatok után felpörögve látom el a sürgős feladatokat, végül egészen hatékony napot zárhatok. A legjobb benne mégis az, hogy vélhetően a produktivitási és cselekvési éhségem is mérséklődik! 

Máshol egyelőre a lustaság nem hat ösztönzőleg, de ki tudja, talán ez is még változni fog!

Rendhagyó poszt következik: ezúttal egy evészavarokkal foglalkozó szakkönyvet ajánlok. Ha kövér vagy és nem tudsz lefogyni, azért, ha más étkezési zavarral, úgy mint anorexiával vagy bulimiával küzdesz, azért, ha egy neked fontos személy harcol az étellel, akkor meg azért érdemes kézbe venned ezt az amúgy olvasmányos, érthető, mégis igényes tudástárat.

Lukács Liza több mint húszéves szakmai múltra tekint vissza: mióta megszerezte első diplomáját az ELTE-n, dolgozott az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, tanított a PPKE Pszichológiai Intézetében, a SOTE Egészségpszichológiai Doktori Iskoláján megszerezte Ph.D. doktori fokozatát. A Nyitott Akadémia szakértői csapatának tagja. Szakterületének az anorexia nervosa és a bulimia nervosa nevű evészavarokat tekinti, emellett kiemelten foglalkozik a nem organikus eredetű elhízásformákkal. Az éhes lélek gyógyítása második saját könyve az étkezési zavarok témakörében.

Miért nem ment az életmódváltás eddig?

Az öt tartalmi részre osztott könyv először a változásképtelenség lehetséges pszichológiai hátterét, okait vizsgálja meg. Külön kitér arra, hogy az életmódváltás nem egyik napról a másikra kipörgethető, egyszeri cselekedet, hanem egy folyamat, amely könnyen megrekedhet. A folyamat öt lépése mind-mind kihívást jelenthet, és ha fejben nem állunk rá készen, borítékolható a kudarc. A pszichés felkészültségen túl ugyanolyan fontos kérdés, hogy hogyan vannak jelen az életünkben az ún. hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezők. Hajlamosító tényezők alatt az egyéni, családi és kulturális örökségünk, kiváltó tényezők alatt a ránk hatással lévő történések, mérföldkövek az életünkben tekinthetők, a fenntartó tényezők közé a szokássá vált életvitel és környezet tartoznak.

Zavar vs. probléma: melyik jellemző rám?

Lukács Liza, mielőtt konkrétan elmélyed egyes étkezési zavarok jellemzőinek taglalásába, részletezi, milyen tünetek, viselkedési minták mutatják, ha nagyobb – vagy pont, hogy könnyebben kezelhetőbb – a gond, mint azt előzetesen gondoltuk. Ez a rész segít eldönteni, milyen mértékű változásra lesz szükséged, lehet, hogy elég, ha mostantól egészséges ételeket rendelsz, pl. a SmartFoodtól, vagy ideje időpontot foglalnod egy terapeutához.

A három fő étkezési zavar: anorexia, bulimia és túlevés

A könyv harmadik részében a három étkezési zavar működésébe, csapdáiba, jellemzőibe, azon belül is a hasonlóságokba és eltérésekbe enged betekintést. Mindegyik blokk egy-egy E/1-es személyben írt, fájóan ismerős, vélhetően a praxisa alatt felgyűlt tapasztalatokat tömörítő fiktív vallomással kezdődik, amelyekből az adott evészavarral küzdő illető gondolkodásába, élettapasztalataiba, kihívásaiba nyerünk bepillantást. Ezt követően a szerző részletes szakmai értekezéseiből megtudjuk, milyen speciális nehézséggel küzdenek az adott zavarral küszködők.

Külön elismerésre méltó, hogy bár józan ésszel nem gondolnám, hogy olyan sok közös lehetne bennem és egy 35 kilós nőben, a kötet rávilágit, hogy bőven akad pedig. Épp csak az életünk egy pontján egy másik irányba billent ki az egyensúlyunk.

Majd a szerelem jóllakat… vagy nem

Közkeletű tévhit, hogy egy párkapcsolat majd jól megoldja az életünk nagy problémáit, miért pont az étkezési zavar jelentene kivételt? Jó hír, hogy nem jelenti, mert ahogyan a mentális és lelki gondokra sem jelent automatikus gyógyírt, úgy erre sem. A szerző – egyébként a könyv több pontján – merít Eric Berne szakmai eredményeiből, így a negyedik tartalmi egységben sokféle, alapvetően a párkapcsolat egyik vagy mindkét fél étkezési zavaraiból eredő játszmára, párkapcsolati csapdahelyzetre mutat rá.

Bár többnyire a könyvben női szempontokat látunk, ebben a blokkban a szerző törekedett a problémák férfi szemszögű bemutatására is, vagy legalábbis a két nem eltérő látásmódját megvilágítani. Éppen ezért a könyv alkalmas lehet arra, hogy ha magatokra ismersz, a párod kezébe nyomd, és jól megtárgyaljátok, hogyan tudnátok visszafordítani a vesztesnek ígérkező játszmátokat.

A feketeleves, azaz a pszichológiai éhség nyolc fajtája

Szomorú vagyok, megérdemlek egy csokit. Jó kedvem van, jár az a süti. Ismerős?

Ha igen, az jó hír, hiszen akkor már látod, milyen irányba kell kutakodnod, hogy megtudd, mire fel vagy olyan sokszor éhes, mi okozza az étkezési zavarod. Ha nem a gyomrod korog, akkor gyanús, hogy inger-, kapcsolat-, elismerés-, szex-, strukturálási-, cselekvési-, produktivitási- vagy szeretetéhséged támadt (ill. természetesen ezek kombinációja). Ha elfogadjuk a tényt, hogy lelki vagy mentális igényeinket a testünk fizikailag is jelezheti, úgy könnyen érthető, miért is éhséget érzünk, amikor valamiből hiányt szenvedünk.

Maradjunk a fenti példáknál!

Szomorú vagyok, mert megbántottak. Nem élem meg a bánatom, nem osztom meg mással, hanem keresek valamit, amivel jobb kedvre derülhetek, olyan megoldást, amely elérhető, nem utasít el: egy tábla csokit a fiókból.

Jó kedvem van, de nem osztozhatok a vidámságomban senkivel. Nem baj, akkor ünneplek úgy, ahogy nekem jó, és biztosan pozitív élményt jelenthet: egy sütivel.

A kötet logikusan nem megoldókulcsokat tartalmaz, az mindenkinek más és más lesz, aki hajlandó energiát befektetni a tényleges életmódváltásba. (Gyakorlati megvalósítási kísérletekről a blogon többet is olvashatsz, az itteni posztok az én saját problémám megoldására tett erőfeszítések tanulságai.)

Ha tehát készen állsz, hogy megismerd a problémádat, és az életmódváltásod részeképp ne „csak” helyesen étkezz és rendszeresen sportolj, hanem ténylegesen fejleszd magad, kezdd ezzel a könyvvel!

Nem épp ezt tanultuk meg anyáinktól, nagyanyáinktól, testvéreinktől, a médiából, az iskolából és a társadalmilag elfogadhatónak, esetleg vonzónak bélyegezhető külsejükért folyamatosan görcsölő barátainktól. Pedig ahhoz, hogy képesek legyünk minőségi változást elérni az életünkben – mondjuk egészségesen élni, ennek keretében az ártalmas túlsúlyunktól megszabadulni – elengedhetetlen lépés, hogy elsőre megbékéljünk a jelen állapottal.

Önutálattal a gyűlöletörvénybe: a mélyből nagyon nehéz kievickélni

Az elméd nagyobb úr, mint hinnéd, már ami a tartós túlsúly elérésében közrejátszó, gyakori étkezési zavarok fenntartását illeti.

Az egyik legelső, kisgyerekként elsajátított leckénk, hogy megtanuljuk, mi a jó és a rossz. Szüleink, családunk, dajkáink, de még az esti meséink is arra tanítanak bennünket, hogyan tegyünk különbséget köztük. Ehhez tartozik, hogy a szép dolgok jók, a csúnyák rosszak. A környezetünkben mindenhonnan árad az útmutatás, hogy mit jelent a szépség, a kellem, a báj, a vonzóság, hamar megtanulunk undorodni azoktól, amelyek nem tartoznak ezekbe a kategóriákba. Még ha tudjuk is, hogy a szőrös hernyóból lesz a szépséges pillangó, akkor is viszolygunk szerencsétlen hernyótól. Ahogy cseperedünk, és az öntudatunk is fejlődik, magunkat is másképp, összetettebben figyeljük, értékeljük. Hamar, öntudatlanul alakul ki bennünk a tapasztalat: ha nem vagyunk „elég szépek” (ez a fogalom külön disszertációt érne meg) azok szemében, akik nekünk fontosak, anyáink, testvérünk, barátaink, szerelmeink stb., nem kötődhetünk pozitívan önmagunkhoz. Önismeret függvénye, hogy kinek milyen mélységűvé nőheti ki magát az önutálat, de az emberek többsége érzelmileg éretlen – ez itt a görbe tükör helye, én tankönyvi példa lehetnék az érzelmi éretlenségre –, ezért megáll a külső hibák lajstromba vételénél. Seperc alatt meggyűlöljük a testünket.

Amit gyűlölünk, azt legtöbbször ignorálunk vagy bántjuk.

Ha nincs kapcsolatom a testemmel, nem fogom tudni megváltoztatni

Még nem találkoztam olyan emberrel, aki kövérként mondott volna bármi pozitívat a testére vonatkoztatva. Sőt, tovább megyek, a kövér embereknek, úgy hiszem – nálam egész biztosan ez a helyzet – nincs is kapcsolatuk a testükkel. Csak hogy ne mutogassak másokra, vegyük az én példámat. Kerülöm eleve az összes olyan mozgásformát, amelyről tudom, hogy nem tudnám „elég szépen/jól” csinálni (és hát lássuk be, nem sok olyan akad, amelyet tudnék), ruhát online rendelek, hogy ne kelljen fölpróbáli, és még fésülködés és fogmosás közben is inkább mászkálok a lakásban, esetleg nézek valamilyen videót a fürdőbe áttett laptopon, és véletlen sem nézek a tükörbe.

Azt gondolom, a kövérek többsége, hacsak nem tapasztalnak meg olyan nagy testi fájdalmat, amiről úgy érzik, nem tudnak vele már együtt élni, szabályosan ignorálja a testével kapcsolatban a tudatosság morzsáit is. (Nyilván nem a higiéniára gondolok, kérlek, értsd jól!)

Van az a pofonszám, ami után köszönöm, nem tartanám oda az arcom

Ha nem ignoráljuk a gyűlölet forrását, akkor leginkább bántjuk. A bántást pedig mindig, mindenki próbálja elkerülni meneküléssel, visszatámadással, kinek milyen eszköze akad hozzá. Ennek folyamatos belső konfliktus, kudarc, magunknak generált fájdalom a vége. He belül, sokszor tudat alatt szenvedünk, józan ítélőképességünket és motivációnkat elnyomják a zsigereinkbe beivódott bántó gondolataink, akkor mégis mit csodálkozunk azon, hogy nem megy az a rohadt fogyás?!

Van visszaút? Van, jó eséllyel már én is azt látom a távolban

A terápiám, némi szakirodalom és saját tapasztalataim alapján meg tudom erősíteni: igenis lehet változtatni. Ennek első állomása az, hogy felhagyunk az önostorozással, és figyeljük, tanuljuk önmagunkat. Azt nem tudhatom, jelenleg neked mi volna fontos az önmegismerésben, azt viszont megosztom, nekem itt és most mi segít.

Nem, nem fogom azt hazudni, hogy szeretem a testem, mert nem. Most leginkább semmilyen a viszonyunk. Mintha egy kísérletben vennénk részt, én és ő, figyelem, mit jelez, mikor. Ha éhes vagyok, korog a gyomrom, végigveszem, ettem-e aznap annyit, hogy indokolt legyen-e, és ha igen, akkor miért, mi okozhatja ezt? Valami megijesztett, valaki megtagadott tőlem egy elismerést, vagy egyszerűen szomjas vagyok, és félreértem az ingert? Kísérletezem, adok neki valamit, valahogy, és figyelem, utána hogy leszünk. Lelkifurdalást érzek, örömöt, nyugalmat, szomorúságot? Ha mind, milyen arányban, melyiket meddig?

Végül levonom a tanulságot, hogy legközelebb megint jó vagy ennél azért jobb döntést hozhassak.

De ez csak úgy működik, ha a figyelmemet nem vonja el önmagam gyűlölete, hogy nem kapcsolom le a villanyt, bújok be az ágy sarkába valami ostoba – najó, igazából nagyon menő – sorozatot nézve, teljes inger- és értelemvákuum állapotra várva, közben pedig szidom, rosszabb napokon fizikailag is bántom magam.

Jelenleg csak ennyire vagyok képes: elfogadom, hogy itt tartok, a magamra szánt figyelem máshova fókuszál, a tudattalanom lassacskán szivárog fel az értelem szintjére. Huszonéve bántom magam, ez eddig nem használt, lássuk, ebből mi sül ki.

Démonokkal küzdeni fárasztó, kudarchelyzetekkel teli, mentálisan megterhelő, ráadásul nem egy hét alatt letudható folyamat. Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem sikerül kapásból, senki nem halad végig nyílegyenes úton, már magamtól sem várom el. Remélem te sem! 

Az eredményes életmódváltást sok minden akadályozhatja, de különösképp a megváltáshoz vezető motivációvárás, a rengeteg tévinformáció és természetesen a kudarcélmények feldolgozására való képtelenség. Pedig ha kidobnánk az ablakon a motivációt, elővennénk a józan eszünket, és reális keretek között maradva megengedőbbé válnánk magunkkal szemben, simán képesek volnánk a változásra.

Reggelire egy almát ettem, kávét is csak feketén ittam. Ebédre madársalátát szórtam egy apró müzlis tálkába light mozzarella golyócskákkal, amit üres zöld teával kísértem. Végül a délutáni edzést követően leültem a Netpincér elé, és rendeltem egy extra pizzát somlóival. Másnap persze kezdtem elölről az egészet.

Ismerős? Ez a motiváció-tévinformáció-kudarc hármasa az, amely nap végén egyetlen, jól irányzott csapással semmisíti meg az életmódváltási kísérletet. Ideje kiékelni mókuskereket!

Megvárom, hogy szétfeszítsen a motiváció, de utána meg sem állok a szexistennő alakig!

Ne tévesszük össze a cél és motiváció kifejezéseket. A motiváció egy belső késztetés, egy erős vágy, amelynek eleget téve valamiképpen cselekszem, példánál megmaradva nem eszem és széthajtom magam az edzésen, hogy végre elégedett lehessek a tükörképemmel. A pedig cél az, hogy energikussá váljak, a testem alkalmas legyen bármire, amihez kedvem támad, kevésszer betegedjek meg, jól érezzem magam a bőrömben. A kettő nem szinonima: egy vágy megvalósítására törekedve definiálunk célokat, amelyeket kisebb lépések mentén megvalósíthatunk.

Ha arra várok, hogy kirobbanjon belőlem a tettvágy, a motiváció mozgassa minden tagomat, akkor hetekig várhatok egyetlen motivált délutánra. Lássuk be, ezzel eredményt aligha lehet elérni.

Ne várd a motivációt, hogy másképp cselekedj, hanem tedd meg. Emberként megvan az a fantasztikus képességünk (bár erről én speciel szeretek elfeledkezni), hogy pillanatnyi szükségleteinken és kívánalmainkon túl is képesek vagyunk gondolkodni, ösztönszint felett cselekedni. Éljünk a lehetőséggel!

Hogy a motiváció kérdéskörét alaposabban megismerhesd, érdemes végignézned a Sikerre Hangolva csatorna Mitől leszel motivált? című videóját, vagy a Tanulom magam csatorna Hogyan motiváld magad? (avagy hogyan játszd ki a messiásként várt szikra hiányát tagalaló) összefoglalóját.

Szóval, ha ezt meg azt csinálom, egy hét alatt ledobok 15 kilót? Pite, kezdjünk neki!

Azt hiszem, azon nincs mit taglalni, hogy ha valaki egészségesebb életet szeretne élni, szükséges sportolnia és megfelelő mennyiségben, megfelelő minőségű ételt kell fogyasztania. No de ehhez "támpontot" az internet bugyraiban óceánnyi dezinformáció ígér neked, részletesen taglalva, mit és hogyan érdemes csinálnod, megspórolva a valódi erőfeszítést. Egyszerre jó és rossz hír, hogy nincs mód, amivel megspórolhatod a kőkemény munkát. Jó, mert az erőfeszítés útján elért siker feltölt, magabiztossá és elégedetté tesz, rossz, mert nagyon is meg kell szenvedni érte. Éppen ezért lehetőleg ne valamilyen jól hangzó, felkapott diétás termékcsomag beszerzésével és online küzdősport-edzésre való beiratkozással kezdd a változást, hanem tájékozódj – lehetőleg szakértőktől!

Ha az étkezésről van szó, kérlek, a tévhitek megismerésével kezdd az informálódást, utána tanuld meg az egyetlen valóban hatékony módszert (azaz a kalóriaszámlálás mikéntjét). Ha ez is megvan, tiéd a döntés, hogy rendszeresen leülsz kockás füzettel kimatekozni, mit, mikor és mennyit kell enned, majd bevásárolsz, elkészítesz és porciózol, vagy a könnyebb utat választva megrendelsz egy dietetikus által összeállított étrendet, pl. a SmartFood fogásait.

Sportolás kapcsán – bár így a vírushelyzetben ez extrán nehéz – lehetőleg kérd ki egy szakértő személyedre szabott tanácsát! Minél nagyobb a változás, amelyet az életedbe szeretnél bevezetni, annál fontosabb, hogy magadra figyelve, a balesetek és a hosszú távon káros szövődmények elkerülésének lehetőségét mérsékeld. Pl. ha 150 kiló felé tendál a súlyod, ne ugrálós edzéssel kezdd meg a sportpályafutásod, mert azzal tönkre teheted az boka-, térd- és csípőízületeidet.

Eddig sem sikerült, minek kezdjek bele megint?

A kudarc veszélyét nem lehet nullára redukálni, és nem is érdemes. Mivel az életmódváltás egy hosszadalmas, összetett folyamat, nem kis eséllyel tapasztalunk kisebb-nagyobb kudarcélményeket alatta. Minél többször kezdünk bele, annál többször adjuk meg az esélyt, hogy a kudarcélményt kiküszöböljük, elodázzuk, több időt nyerjünk előtte, mint bármikor korábban.

Próbálkozni pedig addig kell, ameddig el nem érjük a kitűzött célunkat.