Minden élethelyzet tartogat tanulságokat – hatalmas közhely, mert igaz. A kövérségnek a sok-sok árnyoldal mellett vannak olyan hozadékai is, amelyek a hasznomra váltak. És bár mindent megteszek a változtatásért, igyekszem kihasználni azokat az előnyöket, amelyeket ez az állapot tartogat. 

Viszonylag komoly étkezési zavarral élek együtt kiskorom óta, mindig is kövér voltam. Tavaly ősszel határoztam el, hogy végre összeszedem magam, és változtatok az életemen, nem csak ímmel-ámmal, hanem gyökeresen. Nem csak a fogyás a cél, hanem az egészséges élet. Azóta legalább hetente mozgok valamit, egyre gyakrabban tornázom (egy dechatlonos súlyzós edzéstervet kombinálok Rubint Réka régi, viszont igencsak hatásos alakformáló tornájával), eszem a Smart-food minőségi ételeit, pszichológussal és Lukács Liza könyvével külön gyúrok az agyamra. Az áttörés még várat magára, de a folyamat elindult. Addig is a jelenlegi állapotommal kell kibékülnöm, ehhez igyekszem észben tartani, hogy nem csak elvett tőlem a kövérség, hanem rengeteget is adott.

Hamar megtanultam együtt érezni másokkal

Rendkívül szerencsés vagyok, ezt leszögezném a legelején. Kiskorom óta, hiába voltam kövér, nagyon keveset bántottak a kortársaim. Azt gondolom, hogy átlag kövér kisgyerekhez képest, kevesebb beszólogatásban, megalázásban volt részem. Ezzel együtt a kiközösítés és a kigúnyolás nem ismeretlen fogalmak. Amikor még kisebb voltam, nem is tudtam kezelni ezeket a helyzeteket. Sírtam, vagy mértéktelen düh töltött el, amely úgy és akkor szakadt ki belőlem, amikor és ahogyan a legkínosabb volt.

Mára, hogy tetemes mennyiségű időt és energiát öltem az önfejlesztésbe, inkább látom a hasznát. Ezek a tapasztalatok sokat segítenek abban, hogy ma nagyobb türelemmel és empátiával tudjak fordulni az emberek felé – mert már tudom, milyen érzés, ha bántva vannak, felismerem, hogy egyes abszurd reakciók miben gyökereznek, tetten érem az ő viselkedésüket, és olykor-olykor már jól, akár támogatóan is tudok kapcsolódni hozzájuk. Ez nem menne, ha nem próbáltam volna ki, milyen az ő cipőjükben.

A rosszfej embereket villámgyorsan kiszúrom

Tetszik vagy sem, de az emberek kedvesebbek a szépnek és vonzónak tartott emberekkel, pozitívan torzítják a szép emberekhez kapcsolódó tulajdonságokat. Aki szép, biztosan okos és kedves is, melegszívű, vidám és törődő és a többi (kinek mi, ugye). Éppen ezért, mivel én kapásból nem ilyen reakciókat váltottam ki az emberekből, hamar megtanultam kiszúrni az árulkodó jeleket. Az emberek az undorukat és megvetésüket rosszul leplezik, de még ha sikerül is az arcizmaikat uralniuk, a viselkedésük elárulja, hogyan vélekednek rólam (pl. ha erőltetetten, szinte abszurd módon kedvesek, akkor tudhatom, hogy kompenzálni igyekeznek az undorukat).

Nagyjából húszéves koromig rettenetesen zavart, azóta viszont inkább szórakozásra használom ezt a felfedezést: imádok meglepetést okozni, zavart kelteni az erőben. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy hosszú szőke hajjal és nagy testtel gyakorlatilag minden esetben, a nulladik benyomás keretében bezsebelem az ostoba-semmirekellő sztereotípiákat, amikre azért nem nagy művészet rácáfolni. Akivel fél óra beszélgetés alatt nem sikerül valamiképpen kapcsolódnunk, az nem is nagyon éri meg a hosszabb vesződséget.

Nekem az átlagemberekhez képest kevésbé kell attól tartanom, hogy valaki kihasznál, átejt. Nem mert nem szándékoznak – ha láttál már bizonyítási kényszeres kövér embert, tudhatod, mennyit képes dolgozni! –, hanem mert az első reakciójukból kiszámítható, miképp viszonyulnak hozzám.

A pozitív kompenzáció a kisujjamban van

A felső két pont következménye-velejárója, hogy meg kellett tanulnom kompenzálni: úgy öltözködni, hogy az valóban előnyös lehessen, jó társalkodóvá kellett válnom, kedvesnek és okosnak lennem, már amennyire ez a képességeimből lehetséges. Új tulajdonságokat, készségeket kellett elsajátítanom, és sokkal többet dolgoznom, mint a nem túlsúlyosak, hogy legyűrhessem a kövérségemet övező sztereotípiákat, és elfogadjanak a környezetemben lévők. Hiszem, hogy sok kövér ember „akaratereje” ebben oldódik fel. Annyi energia, küzdelem, hogy utolérjük a normális társainkat, ami után másra már nem marad erő.

Sokáig nagyon dühös és szomorú voltam, hogy miért én, miért nekem kell ezzel szenvednem, ez nem igazság. Mostanra megbékéltem ezzel, mivel más téren elképesztően szerencsés vagyok, haladok és fejlődök. Nem baj, ha akad valami a háttérben, ami elkísér és folyamatosan a földön tart, ellensúlyozza a mentális kilengéseket.

És bár változni és alakulni elképesztően  jó dolog, remélem, ha sikerül tartósan az életmódváltás, akkor nem lesz szükség ennyi kompenzációra.

Mindezek ellenére sem gondolom, hogy a túlsúly jó dolog. Mindent egybe úgy vélem, a legfontosabb kérdés, hogy az egészségem rendben van-e, ill., hogy teljes életet tudok-e élni így is, gátlások és szorongások nélkül? Ha a két kérdés közül akár az egyikre is a „nem” volna a zsigerből érkező válasz, akkor változtatnom kéne. Jelenleg mindkettőre „nem” a válaszom, ezért is küszködöm a változással – de ameddig ez a helyzet, kihasználom az előnyeit.

És te?