Bejgli mézeskaláccsal, rántott hal sült kacsával, zserbó mézes-krémessel, tört krumpli és házi pálinka – nálunk ezek az alapételek karácsonykor. Egyik sem valami diétás vagy emésztéstámogató, legfeljebb mértékkel egészségesek. Az ész nélküli maratoni zabálás helyett kamatoztassuk az ünnepek alatt…

A szavaknak erejük van, megbélyegeznek, torzítják az önképet mind egyéni, mind közösségi, de akár társadalmi szinten is. Meggyőződésem, hogy a rossz kommunikáció felelős egy csomó felnőttkori testi-lelki problémáért, a kövérséggel való küzdelmet is jócskán nehezíti, függetlenül attól, hogy mi volt…

Mindenki röhög, hogy jó, egymás között mondhatod, de nyilvánosan? Telt, testes, esetleg pufók – a duci ugye kiment a divatból, ez is ápdét Norbi érdeme –, node dagadt?! Az olyan, mintha azt mondanám, kövér, hájas, hájpacni, disznó, bálna meg egy sor politikailag inkorrekt jelző, és hát annak nincs…

A hízásnak és fogyásképtelenségnek megvan a maga torz logikája, ebben egészen biztos vagyok, huszonhét évnyi tapasztalattal a hátam mögött példáim is akadnak szép számmal. Párat ezek közül azért szeretnék megosztani, mert azt gondolom, nem vagyok velük egyedül. Sőt, abban is hiszek, hogy vannak…

Néha elhiszem, hogy viccesen is tudok írni, vagy hogy a kövér önirónia másokat is szórakoztathat. Amikor a csillagok állása olvasói szempontból mérsékelten kedvező, kifejezetten gúnyos kacagtatási szándékkal ülök klaviatúra elé, hogy a kövérség köztudomású vagy pont hogy teljesen homály-fedett…