Néha elhiszem, hogy viccesen is tudok írni, vagy hogy a kövér önirónia másokat is szórakoztathat. Amikor a csillagok állása olvasói szempontból mérsékelten kedvező, kifejezetten gúnyos kacagtatási szándékkal ülök klaviatúra elé, hogy a kövérség köztudomású vagy pont hogy teljesen homály-fedett csodáiról beszámolhassak. 

Ilyen volt az, amikor a saját sportolási önmotiválásomat kieresztettem az éterbe. Nem az benne a vicces, hogy egy kövér ember sportol (ennek a blognak a célja a sztereotípiák bontása, nem erősítése!), hanem hogy én milyen nyomorult megoldásokkal manipulálom a tudatalattim. Így indult a dolog:

Az van, hogy kövér vagyok. Nem kicsit, nagyon. Kiskoromban édesanyám gondoskodott róla, hogy mozogjak, mikor mit, és bár akkor is kövér voltam, nem voltam olyan tohonya, mint manapság. Táncoltam (inkább el se képzeld), tornáztam, fitballra jártam, vízilabdáztam, úsztam, atletizáltam (nem, nem a magasugrás volt a számom), futottam (ezt már el sem tudnád képzelni). Azóta eltelt tíz év, felszaladt röpke negyven kiló, hát mit mondjak, nem ugyanaz az élmény nekiállni a mozgásnak. Szerencsére egyszerű lélek vagyok, mint a faék, és pár apró csellel rá tudom venni magam a mozgásra, legalábbis a legtöbb esetben. Íme öt módszer, ami nekem beválik!

Ha ez nem lett volna elég, utána azt is leírtam, miféle kaland óriási mellre sportmelltartót vásárolni. Jelentem, helyenként horrorsztorinak is beillik, de hát igyekeztem tompítani valamicskét a megélésen. 

Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy hosszú évek szenvedése után rászántam magam, hogy változtassak az életemen, egészségesen étkezem, küzdök a mentáldémonjaimmal a falásrohamok ellen, ha iszom, akkor is főleg vizet, és előbb-utóbb meg is kellett mozdulnom. Pontosabban kellett volna, de rájöttem, hogy ehhez nem árt rendes felszerelés. Nem rongyrázásból, hanem mert másképp nem érdemes sportolni. Ekkor nem tehettem mást, besétáltam a sportboltba… és próbáltam ott túlélni.

Ígérem, ha tehetem, kerülöm az erőltetett mulattatást, de lesz eset, amikor elcsábulok - ha már csoki helyett kell valami, ami felvidít. Kitartást neked, kedves olvasó!