Túlevőként a karácsony egy valódi álom: egyszerre minden vágyam és félelmem megvalósulása, vegytiszta kivonata valamennyi kaja-fóbiámnak. A kontrollvesztettség élménye és horrorja. Idén először készülök 5 pontos stratégiával erre az időszakra. 

Gyerekként imádtam a karácsonyt, a szilveszterig elhúzódó rokonlátogatásokat – főleg azokét a rokonokét, akik jól sütöttek vagy jó helyen vásároltak süteményt –, az ajándékokat, a vicces felnőtteket hallgatni, bandázni a korombeli gyerekekkel. De a legjobban azt, hogy sokkal kevesebbszer láthattam anyám rovó tekintetét, amiért épp megint faláson kapott. Ilyenkor, noha nem tette boldoggá a dolog, nem is szólt rám, mint általában.

Ahogyan idősödtem és megállás nélkül híztam, a dolog megváltozott. Leginkább öntudatlanul ettem, mint ahogyan más a körmét rágja, a szakállát babrálja, vagy a szoknyáját igazgatja. Amikor étkezni ültünk le, figyeltem, ki mennyit eszik, az átlagosan étkező férfiaknál kevesebbet, nők közül a legtöbbet engedtem meg magamnak, már ameddig észnél voltam. Utána kommandóztam, szinte véletlen keveredett a kezembe egy szelet mákos beigli vagy roppanós mézeskalács, és ha már ott volt…

Pár éve az önuralmam maradék kis morzsái is elenyésztek, ettem, amit és amikor jól esett.

Idén változtatni akarok. Napok óta kattog a fejemben a kontroll kérdése: nem enni annyit jelent, mint uralni a testem és szellemem egyszerre. Akárhogy is, azt be kell látnom, ez a cél, tudatosan és észszerűen létezni. Úgyhogy az alábbi szabályokat állítottam fel:

1. Állítok stoppert. Bizony, érzem, hogy mennyire szánalmas, de valamennyi étkezés után elindítok egy időzítést 120 perces visszaszámlálással. A lejárta előtt maximum víz fogyasztható!

2. Alkoholból csak egyfélét. Bár imádom a viszkit, rumot, cukros löttyöket, kézműves söröket, ebben az évben legfeljebb bort iszom. Azzal mindenhol megkínálhatnak, és még mindig kevesebb kalóriát tartalmaz, mint az előbb felsoroltak.

3. Minden nap megmozdulok. Nem csak a hűtőtől az étkező asztalig, hanem végzek otthoni tornát, erősítést, valamit, ami előtt egy darabig nem érdemes enni, és ami emlékeztet, a zabálásnak mindig van "eredménye".

4. Étvágycsökkentő szokásokat fokozok. Tudom, hogy ezzel a világon vélhetően egyedül vagyok, de nem vagyok oda az almáért, ha jó íze is van, akkor sem szívesen eszem, elveszi az étvágyam. Napi egy alma, és legalább két liter víz majd – remélhetőleg – megteszi a hatását.

5. Mantrázom, hogy enyém a kontroll. Lefekvés előtt, fogmosás közben, mosogatógépből kipakolva, macskafület vakargatva, amikor csak lehet. Mondogatom, hogy én irányítok, és nem a tudatalatti éhségem, és élvezni fogom, hogy ez így is van.

Újévkor beszámolok róla, mennyi értelme volt!